~ Sziasztok! ~
Ebben a posztban elhoztam nektek a mostani legújabb és számomra legkedvesebb munkámat - mondhatni, a kedvenc eddigi történetemet. Ez egy fanfiction, ugyanúgy, mint az Aprócska titkaink című darab, de ez egy speciális mű.
Néhány infó róla:
Cím: Threatened
Műfaj: Dráma, dark, hurt/comfort, romantikus
Szereplők: Michael Jackson, Bill Bray (MJ "második apja" és testőre volt a való életben is) + kitalált karakterek
Miért pont ez?
Tizenéves korom óta imádom Michael Jacksont, noha a rajongásom azóta egy picivel alább hagyott (lásd: nem vagyok már megszállottja, csak egy egyszerű rajongója), de ennyi év elteltével is meglepően fontos szerepet játszik az életemben mind a zenéje, mind humanitárius mivolta és személyisége. Ebben a történetben az általam elképzelt Michaelt írom le kisebb-nagyobb változtatásokkal a való élethez képest. Bár megtehettem volna, hogy olyan szálon indítom el a történetet, aminek van valóságalapja (pl. Michael Brooke Shieldshöz kapcsolódó múltja), de úgy gondoltam, ahhoz nincs elég információm és egyszerűen nem szeretem a valóságtól túlságosan is elrugaszkodott dolgokat egy ilyen fanfictionnel kapcsolatban.
Mik ezek a változtatások?
Nos, Michael a történetben a harmincas éveiben jár (Bad-korszak), viszont kicsivel később játszódik a történet. Emellett nem Neverlanden él, hanem egy egyszerű lakásban (már amennyire egy gazdag, híres embernek lehet egyszerű otthona).
Kinek ajánlom?
Mindenkinek, aki szereti Michael Jacksont, a sötétebb, krimire hasonlító történeteket, a merész húzásokat és nyomokban a romantikát is.
A sztori eredetileg ezen a címen található meg: Threatened - R3ilaa - Wattpad
Üdv,
Barbi
*****Prológus*****
Emily
- Kérlek, ne hagyj itt... Szükségem van rád - kiáltottam a vakító fényárban
úszó, hihetetlen gyorsasággal mozgó alak felé, miközben bal kezem annyira
próbáltam kinyújtani irányába, amennyire csak lehetett. Szavaim semmilyen
hatással nem voltak az isteni eredetű lényre, ugyanis az, mintha meg sem
hallott volna, folytatta különös útját felfelé. Olyan volt, mintha nem is lenne
valóságos, mintha valamiféle ábránd lenne.
- Ég veled - nézett vissza rám a teremtmény, miközben a LÁNYOM hangján
beszélt hozzám.
Sikítva ültem fel ágyamban. Egész testemet beborította a hideg veríték és a
fájdalom keserű egyvelege, félelmem és feszültségem szinte kézzel fogható volt
a kicsiny, félhomályos kórházi szobában. Arcomat kezembe temetve ültem ott, a
kényelmetlen ágyon, várva, hogy remegésem alább hagyjon. Az időérzékemet
teljesen elveszítettem, nem voltam benne biztos, hogy most egy perc vagy egy
teljes óra telt már el.
Az utóbbi időben minden sokkal nehezebbnek tűnt. Amikor kiderült, hogy Abby
beteg, egyszerre minden reménytelennek hatott. Nem tudtam, kihez fordulhatnék,
kire számíthatnék... Egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy még létezik a
közös jövő képzete számunkra.
Abigail nem tervezett gyerek volt. Annak idején, amikor még fiatalabb
voltam, eléggé... Nos, kicsapongó életet éltem. Én mint örök lázadó, sosem
hallgattam szüleim iránymutató tanácsára, sosem adtam a szavukra. Úgy sodródtam
az árral, mint valamiféle hal, amelyet a víz erős sodrása bármikor partra
vethetett, amikor csak akarta... Ez az állapot pedig majdnem pontosan tíz évvel
ezelőtt a tetőfokára hágott. Abban az időben azt hittem, enyém a világ. Elég
bohókás, rakoncátlan, megzabolázhatatlan fiatal voltam, amelynek meg is lett a
maga következménye.
A férfi magasabb volt nálam legalább egy fejjel, sötét, csokoládébarna
szemei szinte abban a percben rabul ejtették az embert, amint meglátta Őt;
fekete, göndör fürtjei lágyan omlottak széles vállára. Szinte minden lány arra
vágyott, hogy csak végig simíthasson a férfi puha hajzuhatagán, azt a hatást
keltve, mintha az imént élt volna át vele egy fergeteges alkalmat...
... Ő azonban mégis engem választott. Engem, akinek jelentéktelensége
már-már tolakodóan hatott a többi nőnemű egyed lenge, ám mégis oly' csábító
jelleme mellett. Annak ellenére, hogy lázadó voltam, mindig is egy szürke
kisegér hatását keltettem.
A férfi a parti végén odajött hozzám és arra kért, kövessem őt. Bár nem
ismertem, hiszen egy szót sem váltottunk egymással a rendezvény ideje alatt,
mégis bíztam benne. Akkor még nem tudtam, nem is tudhattam, hogy gyökeres
fordulatot fog venni az életem miatta.
Meg kell Őt találnom. Reszketeg sóhaj hagyta el számat, amikor tudatosult
bennem, hogy nincs más lehetőségem.
Michael
- Halló, itt az MJJ Productions vezetője, Bill beszél.
Éppen egy Shakespeare művet olvastam, amiből olyan hirtelen kaptam fel a
fejem, hogy még a nyakam is majdnem belerándult. Kérdő tekintetem láttán Bill
csak felmutatta mutatóujját, ezzel várakozásra intve engem.
Rajta kívül senki sem merte ezt megtenni velem. Mára már szupersztár
mivoltomból adódóan az emberek tisztelettel vegyes csodálattal fordultak felém,
ami bevallom, néha erőteljesen feszélyezett. Az egyetlen ember, aki valaha úgy
kezelt, mint egy egyszerű, normális férfit, az a biztonsági főnököm volt - én
pedig ezt nagyra értékeltem mindig is.
- Értem. Mindenképpen értesítem erről és amint lehet, megpróbálunk
megoldást találni a problémára.
Kérlek, csak ne egy rajongó legyen - futott át agyamon a gondolat,
amit rögtön meg is bántam. Hálásnak kellene lennem, amiért ennyien szeretnek,
ugyanakkor valahol úgy érzem, mintha emiatt hiányozna az életemből egy darab,
mégpedig az az egy rész, ami szinte létfontosságú részét képezi a kirakósnak.
- Michael, beszélnünk kell... Nagyon fontos - fordult felém Bill.
Gondterhelt arca láttán rögtön eszembe jutott, hogy most nem valami aprósággal
kell foglalkoznunk. A férfi normális esetben soha nem nézett úgy rám, mintha én
lehetnék egy probléma elsőszámú, egyetlen megoldója, mint valamely isteni
sugallat; most azonban ez volt a helyzet. Bólintottam, jelezve, hogy folytassa
nyugodtan.
- Az imént telefonált egy Emily nevű nő, azt állítva, hogy te vagy az
egyetlen, aki segíthet a kislánya életét megmenteni. A lány neve Abigail, tíz
éves, jelenleg pedig az itteni kórházban küzdenek az életéért, ugyanis a
kislány leukémiás. Amint lehet, csontvelő donort kellene neki biztosítani, és
az eddig beküldött mintáid alapján úgy találták, hogy te pont alkalmas lennél
rá.
A hallottak hatalmas sokként tudatosultak elmémben. Mindenki tudta jól,
hogy a gyerekek életéért akár még a világ végére is képes lennék elmenni.
- Hogyan tudunk neki segíteni?
- Nos... Holnapra várnak a kórházban. Azt mondták, rutin műtét, tehát sem
neked, sem neki nem eshet bántódása, a kockázat maximum abban lehet, hogy a
kislány szervezete hajlandó lesz-e befogadni az új csontvelőt.
Nem szóltam semmit, de éreztem, hogy egy könnycsepp gördül végig arcomon.
Nem bírtam elviselni, ha az emberek szenvednek, pláne azt nem, ha a gyermekek.
Újabb néma bólintással jeleztem, hogy megértettem, mit akar ezzel mondani a
férfi.
- Michael... Biztosan ezt akarod?
- Igen, Bill, természetesen. Meg szeretném menteni azt az ártatlan
gyermeket, kerüljön bármibe is!
Emily
Gondterhelten figyeltem a kórteremben lévő két ágyat. Az egyiken a kislányom, a másikon a férfi feküdt, aki éppen próbálja megmenteni őt. A fekete hajú felnőtt valószínűleg nem tudta, hogy ő a kislány biológiai apja, ugyanis semmi jelét sem adta annak, hogy ismerné a körülményeket. Mellettem Michael biztonsági főnöke, Bill állt.
- Emily, ne haragudjon, de hadd tegyek fel magának egy kérdést, ami már a
telefonon való beszélgetésünk óta foglalkoztat engem - fordult hozzám, szemét
szinte le sem véve a neves popsztárról. Látszott rajta, hogy ugyancsak aggódik
az egészségéért, ugyanis egy percig sem volt hajlandó magára hagyni őt.
Kérése hallatán a szívem egy pillanatra kihagyott egy ütemet. Mivel kemény
fából faragtak, ezért jelét sem adva aggodalmamnak felé irányítottam
figyelmemet.
- Miért akarta ennyire, hogy Michael legyen a donorjuk?
Elgondolkoztam a válaszomon. Ha bevallom neki, hogy Abigail az ő lánya,
lehetőséget adok neki arra, hogy egy szempillantás alatt megfosszon az anyai
lét örömeitől, ha azonban hazudok, ők kiderítik és megint csak rosszul járnék.
Végül úgy döntöttem, hogy egy hirtelen kitalált sztorival hozakodom elő.
- Nos, a kórház értesített, hogy Mr. Jackson vértípusa egyezést mutat a
lányoméval, ezért úgy döntöttem, hogy egy próbát megér a dolog. Manapság sajnos
eléggé ritka, ha valaki időben tud találni donort a leukémiás gyermekének,
annál nagyobb fájdalom pedig nincs, ha a szülő elveszíti az utódját. Én úgy
gondoltam, hogy meg kell próbálnom, hiszen mindig is tudtam, hogy Mich... Mr.
Jackson szívügye a gyermekek jóléte.
- Igaza volt, asszonyom - mosolygott rám bátortalanul a férfi, tekintetével
még mindig Michael állapotát ellenőrizve. Úgy tűnt, őt nem csak a busás
pénzösszeg érdekli, amit kap a férfitól azért, hogy megvédje, hanem valóban
törődött a sok problémát megélt pop ikonnal. Tekintve a helyzetet, amelyben
Michael felnőtt, ez egy elég dicséretre méltó gesztus volt Bill részéről.
- Remélem, minden rendben lesz - mondtam, miközben kezeimet tördelve
bámultam a két pácienst, akik szemlátomást jól voltak, legalábbis a
körülményeket tekintve.
Lelki szemeim előtt megjelent az a mosolygó, örökmozgó Abby, akit én
neveltem fel. A kislány soha nem panaszkodott és mindig nagymértékű szeretet
vette körül. Soha nem volt senkire egy rossz szava sem, mindenkivel kedves és
gondoskodó volt.
Nagyon
reméltem, hogy tényleg nem lesz semmi baj. Amint túl vagyunk ezen a csúnya
betegségen, minden tőlem telhetőt megadok neki, amit csak tudok... Azonban az
apja kilétét soha nem akarom neki felfedni, már csak a saját érdekében sem.
2020.07.18.