~ Sziasztok! ~
Ebben a posztban egy nem túl régen elkészült, E/2 személyben íródott rövid kis szösszenetet hoztam el Nektek. Noha a novella kategóriában van, én inkább az "egypercesek" közé sorolnám, mert mindössze egy-két perc alatt végig lehet rajta érni. Kicsit sötét és borús, de remélem, tetszeni fog.
Jó szórakozást hozzá!
Üdv,
Barbi
*****Játékbaba*****
A szobádban ültél. Körülötted az egész helyiségben csend honolt. Habár mindig volt melletted legalább egyvalaki, most szíved újra az általad épített, láthatatlan betonfal mögé rejtetted, hogy megóvd a végső csapástól. Noha tudtad, hogy így senkinek nincsen lehetősége közelebb kerülni hozzád, titkon remélted, hogy jön valaki, aki át tudja törni ezt a masszív, védelmező építményt, ezután pedig megkeresi és összerakja szíved szétszórt darabkáit. Nem sok esélyt láttál erre, ezért is ültél most a foteledben, magányos csendbe burkolózva.
Az elmúlt években nem hitted volna, hogy ekkora lelki tehernek leszel kitéve. Noha már régen elszakadtál attól a személytől, aki oly' sokat bántott, gyomrod minden egyes alkalommal görcsbe rándult, a fájdalom pedig szinte elviselhetetlenné vált, valahányszor újra megpillantottad őt. Érzelmeid zavaros kavalkádjából azonban mindig kiemelkedett egy érzés, ez pedig a menekülés volt.
Amióta az eszedet tudod, folyamatosan ezt tetted, hiszen így láttad jónak. A szabadulni akarásod sokszor több kárt okozott benned ahelyett, hogy szép emlékekkel ajándékozott volna meg, de nem bántad. Abban a pillanatban, ahogy felé fordítottad pillantásodat, a fenyegetettség érzésének fekete szörnyetege gonosz vicsorgással a pofáján tekintett vissza rád - ebből tudtad, hogy menekülnöd kell.
Most pedig, a magány vak csendjébe burkolózva úgy érezted, nincs értelme semminek, ami veled történt, történik és történni fog. A múlt, a jelen és a jövő szinte összefolyt lelki szemeid előtt. Már nem láttad a kiutat ebből a végtelenül kanyargós és veszélyes labirintusból. Úgy gondoltad, hogy ennyi volt, kész, vége... Ekkor pedig megpillantottad a kedvenc játékbabádat a polcon.
Meredten bámultad a tárgyat, amelyhez oly' sok, jobbára boldog emléked fűződött. Mielőtt észrevetted volna, te magad lyukat ütöttél a szíved előtt álló falba, azon keresztül pedig megállíthatatlanul nyomult be emlékeid áradata, esélyt adva arra, hogy a lelkednek bevigyék a végső csapást. Mielőtt végig gondoltad volna, a játék már a kezedben volt, könnyeid pedig forró vízesésként találtak utat maguknak beesett, sápadt arcodon.
Eszedbe jutott a gyermekkorod. Azok a percek, amikor felhőtlenül tudtál örülni a legkisebb jónak is, ami aznap történt veled. Amikor a rózsaszín ködbe burkolózva játszottál azon merengve, hogy egyszer majd te is megtalálod azt, akivel boldog leszel. Akivel minden perc egy kincs. Aki majd boldoggá tesz és megnyugtat, ha rosszul érzed magad. Aki előtt nem kell titkolnod a fájdalmadat, és akivel együtt sírsz majd örömödben és bánatodban egyaránt.
Most itt állsz, elkeseredetten szorítod magadhoz az ütött-kopott babát és csak sírsz. Sírsz, hiszen félelemmel tölt el, hogy nem tudod, mit hoz majd a holnap. Sírsz, mert fáj, hogy amíg te rosszul érzed magad, addig mindenki másnak van valami pozitív dolog az életében. Irigykedsz, amiért nekik legalább egy okuk van arra, hogy örüljenek és hálásak legyenek azért, hogy kaptak egy esélyt az életre.
Tekinteted nem vetted le a babáról, de lassú, apró, bizonytalan lépésekkel elindultál a foteled irányába. Úgy érezted, mintha kihúzták volna alólad a talajt. Olyan voltál, mint a tenger vizében tehetetlenül hánykolódó kavics: minél nagyobb a sodrás, annál messzebb visz a célodtól.
Mire feleszméltél gondolataid viharos tengeréből, észrevetted, hogy önkéntelenül is erőteljesen szorongatni kezdted a játékot, mintha te magad képviselnéd a saját életed, amely megfojtja az emlékeidben élő összes reményt és szépséget. Mielőtt tönkretetted volna mindazt, ami mint egy kapocs működött közted és az élet között, visszafordultál és leraktad a tárgyat a helyére.
A baba újra visszakerült a polcra, te pedig újra visszazuhantál sötét gondolataid szurokfekete mélységébe.
2020.09.24.
