~ Sziasztok! ~
Ebben a bejegyzésben egy újabb rövid szösszenetet hoztam. A cím sok mindent elárulhat ugyan, de hadd tegyek hozzá még néhány információmorzsát, amiből könnyebb lehet kikövetkeztetni bizonyos dolgokat!
Általános iskolás koromban nagyon nehéz volt zöldágra vergődni velem, hiszen voltak bizonyos magatartásbeli problémák, amikkel nem volt könnyű megbirkózni sem nekem, sem a tanító néniknek. Harmadikos koromig egy olyan osztályban voltam, ahol mindenki kiközösített, lenézett, ennek ellenére senki nem kelt a védelmemre és sokszor ki is használtak. Negyedikben már másik közösségben kezdtem az évet, és a tanító nénik türelmének és őszinte szeretetének hála sikerült egy nagymértékű javulást elérni. Soha nem lehetek nekik eléggé hálás azért, amit értem tettek!
A teljes eseménylánc összerakását, avagy a puzzle hiányzó darabjai helyének megtalálását a történet elolvasása után mindenki saját képzeletére bízom.
Ezt a kis történetet a "második körben" megismert és megszeretett tanítóimnak, valamint a hasonlókat átélt, az iskoláról szomorú és fájdalmas emlékekkel rendelkező olvasóknak ajánlom.
UI.: Az évszakok nagybetűs kezdése SZÁNDÉKOS, nem elírás. Saját nevet, ezáltal személyiséget is akartam nekik adni ezzel.
Jó szórakozást hozzá!
Üdv,
Barbi
*****Évszakok - egy nehéz gyermekkor margójára*****
Gyermekként nem tudtam, mit gondoljak Téllel kapcsolatban.
Noha ebben az időszakban volt a születésnapom, valahogyan mégis úgy éreztem, tartanom
kell tőle. Hidegsége és furfangossága láttán minden alkalommal szívbe markoló
félelem fogott el, hiszen soha nem voltam biztos abban, mi lesz a következő
lépése, amivel ugyancsak meg is bánthatott, ha úgy tartotta úri kedve.
Amikor megismertük egymást, eleinte csak a külső hidegségét
mutatta meg nekem, amivel nem is lett volna baj, hiszen a természettől kapott adottságain
senki emberfia nem tud változtatni. Azt gondoltam, talán a morózus kinézet
mögött egy érző szív és lélek lakozik. Akkor még nem is tudtam, mekkorát
tévedtem, hiszen próbálkozásaim ellenére ő ugyanolyan rideg és távolságtartó
maradt. Fagyos tekintetétől a hideg futott végig gerincemen és az egész testem
megborzongott. Keménység és hatalom áradt belőle, amit ugyancsak nem volt rest
felhasználni ellenem. Ravaszsága nem ismert határokat és mindig úgy alakította
az eseményeket, hogy ne tűnjön fel, mit tesz eközben velem és a lelkemmel. Mély
sebeket hagyott, amelyeket később hanyag módon összefércelt, így a felszínen
nem látszottak a nyomok, de belül tudtam, hogy örökre velem marad majd az
emléke.
Olykor vérfagyasztó mosolya mögött felfedeztem egy-egy
meleg, együttérző pillantást, de az olyan gyorsan tovaszállt, mint a kámfor, helyét
pedig minduntalan a rémisztő érzéketlenség vette át. Ahogyan telt-múlt az idő,
egyre tovább és tovább merészkedtem, de minden alkalommal megégettem magam,
hiszen igyekezetem ellenére a benne lakozó sötétséget nem tudtam megváltoztatni.
Olyan volt, mintha egy hatalmas űr tátongana a szíve helyén, mely minden fényt
és világosságot elnyel, magába olvaszt, majd újabb adag sötétséggé alakítva
erőt merít belőle. Noha sokszor nagymértékű fájdalmat okozott viselkedésével,
később manipulatív mivoltából fakadóan, kihasználva naiv és gyermeki
gondolkodásmódomat magához édesgetett, ideig-óráig babusgatott, majd ismét újra
kezdte lelki bántalmazásomat. Mintha mi sem történt volna, úgy voltunk egymás
társaságában, miközben ő folyamatosan azon dolgozott, hogyan keserítse meg a
mindennapjaimat. Egy idő után nem tudtam szeretni Telet és úgy féltem tőle,
mint mások a tűztől.
Nemsokára azonban a rideg és bántó Tél helyére megérkezett Tavasz.
Benne megláttam azt az őszinte tisztaságot, féltést és kegyelmességet, amit Télben
annyi éven át kerestem. Tavasz mindig őszinte volt hozzám, még akkor is, ha
tudta, az kegyetlenül fog fájni nekem. Tudta, hogy később az általa kimondott
igazság építő kritikaként fog szolgálni, így könnyebben be tudok majd
illeszkedni a világ rendjébe. Igyekezett mindig kedves maradni, azonban senki nem
tökéletes, így néha őt is sikerült kihoznom a sodrából, azonban ő mindig
elismerte, ha hibázott. Soha nem volt hozzám kegyetlen, hiszen azzal is tisztában
volt, hogy Tél mekkora befolyással volt eddigi életemre. Tavasz újra és újra
kibontotta a hanyag módon összefércelt varrásokat és gondosan ellátta sebeim
felszínét, de a legmélyét még ő sem tudta elérni, hiszen azok már azelőtt
összeforrtak, hogy találkozhattunk volna, maradandó heget hátrahagyva. Tavasz nagyon
türelmes volt velem, megvárta, amíg nyitok felé, majd őszinte melegséggel
szívében fogadott. Ő jórészt rendbe hozta azt, amit Tél tönkretett annyi idő
alatt.
Tél azonban nem hagyta annyiban a dolgokat. Évekkel később,
amikor már régóta nem is láttam sem Tavaszt, sem őt, újra eljött hozzám. Kezében
virágcsokrot tartva battyogott felém, önelégült, hamis mosollyal az arcán,
mintha neki köszönhettem volna mindazt, hogy jelenleg ott tartottam, ahol akkor
voltam. A gyomrom újra görcsbe rándult, hiszen emlékeztetett azokra az időkre,
amikor még nagy szerepet játszott az életemben, de nem éreztem többé a
fájdalmat. Mézesmázos szavakat suttogva felém nyújtotta a csokrot, amit én
átvettem tőle. Arcom önmagától, szinte már kényszeresen dolgozott az akkortájt berögzült
mimikával, de én tudtam, hogy valós érzelmeim egy maszk mögött rejtőznek, várva
a pillanatot, hogy szabadjára engedjem őket. Én azonban nem tettem, hiszen nem akartam,
hogy Tél újra szerepeljen az életemben, ezért csendesen, hamis mosollyal tűrtem
álszent közeledését. Szinte egy hatalmas szakadékkal egyenértékű távolság
választott el minket. Már nem féltem többé tőle, hiszen nem tudott nekem
ártani. Más környezetben voltam, más emberek vettek körül, másképp viszonyultam
hozzá is. A régi rettegés, megbánás és fájdalom már a múlté volt.
Még abban a furcsa pillanatban is éreztem Tavasz barátságos,
védelmező emlékét a szívemben, amelyből erőt merítve, gúnyos mosollyal arcomon
néztem fel újra Tél szemébe. A fagyos pillantás mögött megbánás és fájdalom
ült, amiről ő azt hitte, nem fogom észrevenni. Fordult a kocka, és most már én
kerekedtem az engem elnyomó erő felé, többé már nem éreztem Tél hidegségét,
mert Tavasz melege körülölelte megtépázott szívemet.
2021.05.10.