Frissítés 3.0

 ~ Sziasztok! ~

Mint ahogyan észrevehettétek már, újabb változásokat eszközöltem a bloggal kapcsolatban.

- Megváltozott a fő téma/sablon. Ezt a lépést már hónapokkal ezelőtt is fontolóra vettem, ugyanakkor azt hittem, hogy a beépített scriptek is törlődni fognak a régi designnal együtt. Mint utólag kiderült, feltevésem tévesnek bizonyult. Mindemellett valahogyan nem éreztem annyira személyesnek az előző témát, egyszerűen nem találtam benne önmagamat, márpedig egy személyes blognak erről kellene szólnia valójában. Azoknak, akik esetleg először lennének itt és nem tudnák, miről beszélek, így nézett ki a régi blog design:





Tudom, eléggé furcsán hangzik, de úgy éreztem, hogy ez valahogy nem én vagyok, egyszerűen nem láttam benne önmagam, emiatt pedig nem sok kedvem volt friss tartalmat felrakni ide. Remélem, ezzel a lépéssel ez majd szépen megváltozik. :) 

- Felkerült egy Michael Jackson-fanfiction Threatened címmel. Ahogyan a Facebook-posztomban is írtam, a sztori eredetileg a Wattpad nevű oldalra lett tervezve, de már egy ideje gondolkodtam rajta, hogy felteszem ide is. Eredetileg nem akartam itt látni, tekintve, hogy vannak problémáim az önbizalmammal és úgy gondoltam, hogy egy ilyen dolog nem illik ide, emellett pedig a félelmem (az, hogy valaki megszól azért, mert MJ-fanficről van szó) ugyancsak meggátolt a fejezetek publikálásában. Végül az egyik legjobb barátnőm támogatása (és a párom lustasága :D ) tette meg a várt hatást, így végre elhatároztam magam és felkerült ide is a történet.

- Felkerült egy könyvajánló, jobban mondva könyvsorozat-ajánló is. Deborah Harkness Mindenszentek-trilógiájából készült egy HBO-sorozat, aminek azonos a címe az első kötettel: A boszorkányok elveszett könyve. Egyszer, amikor otthon voltam a hétvégére, édesanyám új tévéjén állítottam be az HBO Go alkalmazást, amikor szembe jött velem ez a dolog. Mivel mindig is oda meg vissza voltam a természetfeletti cuccokért, rögtön elkezdtem nézni... apránként pedig megszerettem, így elhatároztam, hogy megveszem a hozzá tartozó könyveket és elolvasom őket. Nos, ezzel csak egyetlen probléma volt: a Libriben darabonként 5000 Ft-ba kerülnek, a sorozat pedig háromrészes... Azóta is csak a második része van meg, mert az abból készült PDF verzió, amit találtam az interneten, olvashatatlan volt (értsd: a formázás gusztustalan volt, szavak vagy akár egész mondatok is kimaradtak belőle stb).

- Felkerült egy filozófiai jellegű írásom a társadalom néhány aspektusával kapcsolatosan. Ebben az irományban megpróbálom kifejteni a saját véleményemet arról, mennyire irracionálisak és radikális gondolkodásúak tudnak lenni az emberek, emellett megkérdőjelezem a társadalom mint szociális közösség létezésének szükségességét.

----- A Keress nyugodtan! fület ér használni! Nem harapok :) -----

Remélem, ezek az újdonságok kellően elnyerik a tetszéseteket.
Legyen szép napotok!

Üdv,
Barbi