Szabadság kötelezettségekkel - avagy kötelezettségek szabadsággal (ELM)

~ Sziasztok! ~

Ez a posztom egy régebbi írásom, ami egy kényes témát dolgoz fel: középiskola után munkát érdemes keresni, vagy tovább kellene tanulni? Az írásomban Alfréd az álneve annak az embernek, akivel együtt vezettünk egy ilyen típusú blogot.

Amennyiben érdekelnek a gondolataim ebben a témában, olvasd el ezt a kis szösszenetet. :)


Üdv,
Barbi

*****Szabadság kötelezettségekkel - avagy kötelezettségek szabadsággal?*****

Van egy téma, amit Alfréd és én, valamint a családom és én rendszeresen boncolgatunk:
mi van akkor, ha valaki nem tanul tovább és inkább elmegy dolgozni? Kinek mi a véleménye erről?
Nos, én személy szerint úgy gondolom, hogy a legjobb dolog, amit az ember tehet, az az, hogy fejleszti a tudását és továbbképzi magát. Az egyetem/főiskola olyan hely, ahol ehhez az elhatározáshoz segítő kezet nyújtanak neked. Most joggal tehetnéd fel a kérdést, hogy ugyan mi haszna van annak, ha továbbképzed magad, úgyis megvan már az érettségi, van egy középiskola-szintű tudásod... Igen, ez így igaz, DE azt nem vetted figyelembe, hogy a mai világban már konkrétan egy fityinget sem érsz egy nyamvadt érettségivel/szakmával technikum nélkül.

Manapság nagyon kevés az a diák, aki komolyan veszi tanulmányait és nem csak lopja a napot az iskolában. Erre csak személyes tapasztalatot tudok hozni indokként. Ahova én jártam középiskolába, az egy aránylag erős iskolának számító intézmény volt, VISZONT 100 méteres körzeten belül volt mellettünk egy olyan szakiskola, ahol jól képzett tanárok elég alacsony szintű (alap)tudással rendelkező diákok elméjét próbálták okítani, megvilágosítani. Ezzel csak egyetlen probléma volt/van a mai napig: aki nem hagyja, azt nem lehet tanítani. Nagyon ritka volt az, hogy értelmes diákkal találkoztunk abból a középiskolából, de volt egy fiú, akivel rendszeresen beszélgettünk egy-egy délután alkalmával. A fiú - nevezzük most Péternek - elmesélte, hogy az iskolában rengeteg az alapvetően az élethez sem értő, agyilag nullán álló diák, akik lassan még arra sem képesek, hogy bekössék a cipőfűzőjüket. Péter, aki megjegyzem, egy elég okos személy is, csak azért volt annak az iskolának a tanulója, mert környezetében az volt a legközelebbi és a legkedvezőbb ellátást ígérő intézmény - egyébként, mint utólag kiderült szavaiból, ő sem lelkesedett túlzottan az iskoláért. Mindemellett azt is közölte velem, hogy mivel a tanárok hozzászoktak, hogy nincs ott olyan diák, akihez bármelyik szavuk is eljutna, ezért gépiesen ledarálják az anyagot - ha hentesek, akkor a kezüket is (csak vicceltem) - és onnantól kezdve a nebuló csináljon, amit akar. Számára ez a rendszer nagyon rossz volt, amint eljutottunk az érettségiig, láttam rajta a megkönnyebbülést, hogy végre nem kell többé ide visszajönnie.


Most pedig kanyarodjunk vissza az eredeti témához. Mint mondtam, manapság a végzettség rengeteget számít. Tudom, hogy ezzel magam ellen hozok egy paradoxont, de mégis létezik, hogy valaki két diplomás emberként utcát takarít. Hogyan történhet ilyesmi, ha a mai világban a végzettség és a papírok jelentenek mindent? Nézzünk szét magunk körül, ahol/amilyen vidéken éppen élünk. Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és a többi észak-magyarországi megyében például sokkal több a munkanélküli személy, mint egy dunántúli területen, teszem azt Komárom-Esztergom vagy Győr-Moson-Sopron megyékben.


Mi az oka ennek?
Nos, népességünket tekintve országunk legalább kétharmada a Dunántúlon vagy a közép-magyarországi régióban él. Mivel itt jobb, több munkalehetőség van, ezért a fizetés is nagyobb, ergo mindenki arra törekszik, hogy ezeknek a régióknak a területén telepedjen le. Mivel errefelé inkább gyárak vagy nagyobb képzettséget igénylő helyek találhatóak, ezért rengeteg ember célja a továbbtanulás.


De mi történik akkor, ha annyira megszaporodik a diplomával rendelkező munkaerő száma, hogy már nincs rá igény?
A probléma a következő: napjainkban a gimnáziumi tanulók legalább fele, háromnegyede úgy gondolja, hogy ő tovább akar tanulni, ezáltal tovább növelik a potenciált a diplomával rendelkező munkaerő létrehozására. Tekintsünk példának okáért egy 23 fős osztályt, ahol legalább 20 fő azt mondja, hogy ő egyetemre készül, a maradék 3 dönt csak úgy, hogy ők valamiféle szakmát tanulnak. A mai potenciális jövőképeket tekintve az első gondolataink között fordulhat meg a fejünkben az a - sajnos már ténnyé alakult - állítás, miszerint az a maradék 3 fő, aki szakmát fog tanulni, valószínűsíthetően jobb életet fog élni, mint bármelyik diplomával rendelkező társa.


Mi az oka annak, hogy egy szakmát tanult ember jobb életet élhet egy egyetemen tanult, műveltebbnek tekinthető társánál?
Nos, szögezzük le, hogy az egyetemen tanult ember nem feltétlenül műveltebb. Számtalan példát láttam már arra, hogy valaki nevének/pozíciójának/szülő általi protekciójának/bájainak köszönhetően szerezte meg azt a magas fokú tudásról bizonyosságot adó papírt, amit napjainkban diplomának hívunk. Nos, elnézést a kifejezésért, de lehetséges - sőt, elég valószínű -, hogy amúgy az illető egy világi kőbunkó állat, aki ráadásul még egyáltalán nem is ért a szakterületéhez. Az ilyen emberek által sikerült a diploma értékét lealacsonyítani arra a szintre, hogy már előbb megbecsülik a kétkezi munkát végző szakmunkást, mint egy egyetemen végzett munkaerőt. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy a szakmunkás egyenlő a csövessel, hogy nem ér semmit a munkája - végül is jó vízvezeték-szerelő nélkül aligha lenne meleg víz a csapban, amiben ismerjük el, azért jól esik lezuhanyozni egy hosszú nap után, de ugyanígy jó kőműves nélkül fedél sem lenne a fejed felett -, de számomra a szellemi tudás valamennyivel többet számít. Sajátos eset, de nálam beigazolódott az, ami nagyon ritkán történik meg: számomra nem való a kétkezi munka. Egyszerűen csak nem vagyok rá alkalmas. Nem, ezzel nem csak hitegetem magam, hanem ez valóban így van - többen is bizonyították már ennek tényszerű mivoltát.


Azonban van egy olyan dolog, ami nagyon fontos döntések elé állít minket: menjünk egyetemre, vagy inkább menjünk dolgozni és keressünk pénzt?


A mai világban ez a kérdéskör nagy vitákat szokott kiváltani adott felek, legtöbb esetben szülők és továbbtanulni/dolgozni készülő csemetéik között. A következő érvek szólhatnak a továbbtanulás mellett: több szabadidő; azt tanulsz, amit szeretnél; magasabb fokú képzettséggel fogsz rendelkezni; az egyetem által megtanulod a felnőtt élet minden szabályát és azt, hogy az élet nem mindig olyan egyszerű, mint gondolnád. Ami rossz az egyetemben, az az, hogy valószínűleg nem lesz sem időd, sem kedved dolgozni tanulás és az esti órák mellett, így gyakoribb, hogy a szülők fizetik a gyermekük költségeit (kollégium/albérlet/bejárás díja), tehát másokra vagy utalva. Én ezt a részét nem feltétlenül díjazom.


Azonban úgy gondolom, hogy a lehetőség, hogy egyszer aránylag sok pénzt keressek és normális, nyugodt anyagi hátterem legyen, megéri azt a kis "áldozatot", hogy vállalom a szüleim általi eltartást és a tanulás nehézségeit. Lehet, hogy nem mindenki ért egyet velem, sőt, tudom, hogy sokan bizonyára nem, de számomra jobban megéri tanulni, mint elmenni és kevés pénzért tengődni valami olyan munkahelyen, ahol a monoton, unalmas munka teljesen felőrli az embert. Nem vagyok anyagias, viszont úgy gondolom, hogy amennyiben az ember megteheti és az esze is a helyén van, menjen el tanulni, mert sok kellemetlen dolgot kerül el ezzel - többek között a monoton, idegőrlő munka lehetőségét is.


Összegezve ezeket a gondolatokat, úgy gondolom, hogy jól meg kell fontolnia az embernek, hogy mit akar kezdeni a jövőjével, ez pedig már ott elkezdődik, hogy kiválasztjuk, hogy tovább akarunk-e tanulni vagy sem. Gondold át,  jól fontold meg, mihez kezdesz, ugyanis az életed múlik rajta.


Köszönöm, ha elolvastad az agymenésemet, ha tetszett, nézz be újra! :)

2018.