~ Sziasztok! ~
Ebben a posztban egy szakítás utáni versemet hoztam el, amely része az "Elengedlek" versciklusomnak. Lehet, hogy néhol csapongó, visszacsatol többször a múltba vagy ellentmondásba keveredik, de ezt a szakításom után írtam nem sokkal - amely, tegyük hozzá, hogy életem egyik legnehezebb döntése volt. Ma már azt mondom, hogy talán a legjobb is egyben.
Jó szórakozást hozzá!
Üdv,
Barbi
*****Felednélek*****
Nem szeretsz már úgy, mint régen
és én sem téged.
Ezt bizonyosan állíthatom,
hiszen nincs kit ámítanom:
ami elmúlt, el kell engedni.
De miért fáj annyira, ha látlak?
Már egyáltalán nem várlak.
Nem várom, hogy simogass, megcsókolj,
hogy ölelj, rám nézz és bókolj,
hiszen kiöltél belőlem mindent.
Újra láttalak, bár nem kellett volna.
Újra fájt, mintha lelkembe gázolna
az, amit egyszer régen éreztem irántad,
mikor vezérelt minket az imádat
egymás iránt.
Tudom, hogy mi végeztünk,
ami volt, elmúlt közöttünk,
de akkor miért zavar, hogy itt vagy?
A tavak jege újra és újra befagy,
ezzel jelzik az idő múlását.
Végeztünk, én is tudom,
mégis minden gondolatom
fáj, ami veled kapcsolatos,
mert nem voltál átlagos!
Legalábbis nekem nem.
Szívemben űrt hagytál akkor,
éjszaka felkeltem számtalanszor
és sírtam, mert nem voltál velem,
pedig tudtam, hogy csak én szenvedtem.
Összetörtél.
Mára már túlléptem rajtad,
akárhogy is nem akartad.
Nem vagy nekem már senki, elengedlek,
éld tovább az életedet!
Nélkülem.
Egy veszteség azért ért:
cserébe az álmainkért
elvitted a szívemet,
amit soha többet nem lelek.
Ott marad veled.
Soha nem felejtem el a veled töltött perceket,
a szívemben mindig hagyok neki helyet.
Maradni szerettem volna melletted,
de a jövőnket elvetted
és már nem adhatod vissza.
Összetörted a közös jövőnket,
többé már nem foghatom a kezedet.
Nem érzem csókodat, bánatodat, fájdalmadat,
megvigasztalni sem tudlak.
Nem is akarlak.
Hibáztam én is rengeteget, hidd el,
de ezt már csak a szél viszi el.
Maradnak a szép emlékek,
amiket tőlem senki el nem vehet.
Még te sem.
Búcsúzom tőled, bár még mindig fáj,
hogy utolsó szavaiddal úgy bántottál.
Búcsúzom, mert nélküled
kell újraépítenem életemet.
Nincs szükségem rád.
Búcsúzom a múlttól és a jelentől,
meg kell szabadulnom ettől!
Fel kell állnom a sárból,
nem félhetek az árnytól!
Te vagy az én sötét múltam.
Nem átkozlak, nem is áldalak,
hiszen megtanultam általad,
hogy ne essek el, ha ellöknek,
hiszen a jó idők is eljönnek.
Ha sikerül elfelednem téged.
Szerettelek, szeretlek és szeretni is foglak,
amíg van ma és van holnap,
de soha többé nem kereslek,
mert akkor engem eltemetnek
és soha nem jöhetek vissza.
Búcsúzom, mert mennem kell,
e versemmel fedlek el,
zárlak az emlékeim közé, ahol
megtalállak egyszer valahol,
ha már jól leszek.
Légy jó, vigyázz magadra!
A sors adja,
hogy legyen szebb jövőd,
ha már nem tiszteled teremtőd,
A nagy univerzumot.
Viszlát, kedves,
engem többé ne keress!
Ne számíts rám jóban-rosszban,
mert nem leszek ott gondolatban
sem, mert nem érdemled meg.
2018/2019