~ Sziasztok! ~
Ebben a posztban elhoztam az Aprócska titkaink c. Harry Potter-fanfiction második részét. Jó szórakozást!
Üdv,
Barbi
*****2.fejezet - Váratlan fordulat*****
„Kedves Mio!
Nagyon sok idő telt el azóta, hogy utoljára beszéltünk. Hogy vagy? Minden rendben veled?
Képzeld, a nyár folyamán kaptam egy állásajánlatot a Mágiaügyi Minisztériumtól, amelyet örömmel el is fogadtam. Ott beosztásomból adódóan alkalmam nyílt megtekinteni többek között a Roxforttal kapcsolatos feljegyzéseket is. Így szereztem tudomást a jelenlegi tanárok neveiről, fizetésükről és szakképesítésükről. Amint megláttam a nevedet a leendő tanárok listáján, írtam egy kérelmet az igazgatónak, amelyben beadtam jelentkezésem a megüresedett bűbájtan tanári pozícióra. Hála Merlinnek, sikeresen vettem az akadályt. Mit szólsz, mi a véleményed erről? Ha minden jól megy, hamarosan találkozunk!
Szerettel ölel:
Legjobb barátod, Harry Potter”
Hermione döbbenten szorongatta a fehér borítékot, amely Harry neki szánt levelét rejtette. A kis túlélő mint bűbájtan tanár? Ugyan már, ez még viccnek is rossz! Ő és Ron állandóan tőle, Hermionétől kértek segítséget, ha valami nem úgy ment, ahogyan kellett volna. Természetesen sokszor a fiúk felszínessége és lustasága állt a problémák középpontjában, amiből ugyancsak a mugli származású lány rángatta ki őket. Hermione számtalanszor megfogadta már, hogy magukra hagyja őket a gondjaikkal, de nem tudta megállni, hogy ne segítsen nekik. Mégis csak a barátairól volt szó, ráadásul ahhoz túl lágyszívű volt, hogy ezt tegye. Sajnos ezt a tulajdonságát a fiúkon kívül mások is előszeretettel kihasználták, többek között maga a pince réme is…
Tessék, már megint. Újra visszatért a „Piton nagyon csúnyán átvert engem” témához. Hermione már kezdte feladni a reményt, hogy valaha is annyiban hagyhatja a dolgokat. Minden alkalommal, amikor huzamosabb ideig gondolkodott valamin – legyen szó akár hőn szeretett könyveiről, vagy akár csak a kedvenc színéről -, az agya valahogyan mindig emlékeztette őt a Piton tettei miatt érzett megaláztatására, sértettségére. Kezdett nagyon elege lenni abból, hogy akármit tesz, valahogyan mindig visszakanyarodnak gondolatai a mogorva bájitalmester felé.
Hirtelen kopogásra lett figyelmes. Zavarában elejtette a kezében tartott kávés csészét, amely hangos koppanással a padlóra zuhant és darabjaira tört. Hermione halkan káromkodva nézte, ahogyan a barna folyadék lassan beissza magát drága szőnyegébe, majd egy pálcalendítéssel gyorsan el is tűntette ügyetlensége nyomait. Az ajtóhoz sétált és kinyitotta, de egy olyan személlyel találta magát szemben, akire nem számított volna.
- Te mégis mi a fészkes fenét keresel itt?!
- Állj le, Granger. Nem veszekedni jöttem. Csak beszélni szeretnék valamiről – válaszolt a bájitalmester halkan. Hermione gyanakodva végigmérte és rá kellett jönnie, hogy valami nem stimmelt: a professzor arcán gondterheltség tükröződött, testtartása merev és feszült volt. Úgy nézett ki, mint aki bármelyik percben elájulhatott volna.
Még egy percig hosszasan méregették egymást. Hermione testtartásából és arckifejezéséből ítélve nem örült túlzottan váratlan vendégének, akit minden bizonnyal a háta közepére sem kívánt volna. Pláne nem azután, ahogyan viselkedett vele a lánya – a lányuk – előtt. Remélte, hogy a férfi rájött a hibájára, ezért bocsánatot szeretne kérni, így hát arrébb állt az ajtóból, hang nélkül jelezve, hogy fáradjon beljebb. Piton belépett mellette a szobába.
- Mit akarsz tőlem? – kérdezte a nő ellenségesen, mire a másik nagyot sóhajtva fordult felé.
- A lányról szeretnék beszélni – kezdett bele, mélyen Hermione szemébe nézve. A rámeredő sötét szempártól a nő zavarba jött és inkább elfordította fejét, kitartóan meredve az ablaküvegen megcsillanó napsugarakra.
- Hallgatlak.
- Nos, arra gondoltam, hogy részt vennék az életében. Nem szeretném, hogy apa nélkül nőjön fel.
- Na, azt már nem! – kiáltott fel Hermione, tágra nyílt szemeit Pitonra fordítva. A férfi lesütötte szemeit, de kitartóan magyarázott tovább az apa szerepének fontosságáról, azonban Hermione hajthatatlan volt. Végső elkeseredésében a nőre emelte fekete tekintetét, amelyben egyértelműen fájdalom és félelem csillant meg.
Hermione szívét összeszorította a felismerés. Piton tudja. Nála jobban senki nem tudhatja, hogy milyen érzés az apai gondoskodás, szeretet nélkül felnőni. Ő tudja, milyen érzés, ha az a személy, akire egy gyermeknek hatalmas szüksége van, azért utálja őt, mert az, ami. Az ő apja is csak azért utálta a családját, mert a felesége boszorkány, a fia pedig varázsló volt, és ő irtózott mindenféle – ahogy ő nevezte – „hülye trükktől”.
Hermione könnyeivel küszködve az ablak felé fordította fejét és gondolkodóba esett. Ha most megengedi, hogy a férfi részt vegyen Serena életében, azzal újra kínozni fogja őt a fájdalom és a vágyódás Piton után. Ha azonban nem engedi, azzal könnyen lehet, hogy a lánya életét teszi tönkre, vagy az meggyűlöli őt azért, mert elválasztotta az apjától. Nem akart önző módon csak saját magára gondolni. Lassan beszívta a levegőt, majd kifújta, és immár semleges arccal a bájitalmester felé fordult.
- Rendben van, legyen. Részt vehetsz Serena életében, de csak akkor, ha betartod a feltételeimet.
Piton bólintott és feszült figyelemmel hallgatta Hermionét. Nem szólt közbe, még a fejét sem mozdította, csak hallgatott, mert félt, hogy bármi rosszat mond, a nő megváltoztatja döntését.
Valójában tényleg nem akart papás-mamást játszani, de a gyötrelmes gyermekkora miatti rossz tapasztalatok nem hagyták nyugodni lelkét. Végtére is, a lány az ő gyermeke, egy szülőnek pedig kötelessége gondoskodni utódairól. Amikor Hermione befejezte eget rengető követeléseinek felsorolását, Piton úgy érezte, mintha egy rossz drámába csöppent volna.
Amikor megbeszéltek mindent, a nő egy pálcalendítéssel elővarázsolt egy szerződést – a férfi nem kis meglepetésére. Hermione Granger úgy gondolta, hogy jobb, ha végszükség esetére bebiztosítja magát ezzel a módszerrel. Nem is sejtette, mennyire túllőtt a célon. Azonban Perselus ahelyett, hogy Granger torkának esett volna, jól nevelten elrejtette kikívánkozó dührohamát és aláírta a kérdéses dokumentumot. Majd a lakosztályában jól kidühöngi magát, gondolta a mogorva professzor. A papírmunka után Hermione elővarázsolt két másik papírt, amin az ő időbeosztása és a lehetséges találkozások időpontjai szerepeltek. Természetesen egyike volt a feltételeinek az is, hogy csakis az ő jelenlétében foglalkozhat Piton Serenával. Ezért kellett adnia a férfinak az ő beosztásáról is egy másolatot.
- Akkor, azt hiszem, végeztünk a feltételekkel – nézett Hermione Perselusra, aki lassan bólintott, de nem mozdult helyéről. A férfi mélyen a nő szemébe nézett, majd lassan megindult felé. Amikor elé ért, óvatosan kisimított egy kósza tincset a nő szeméből, majd arcát végigsimítva leeresztette kezét, közben folyamatosan fogva tartotta a nő tekintetét.
…és Serena ezt a pillanatot választotta arra, hogy belépjen a lakosztályukba.
- Képzeld, anya, kaptam Poppy nénitől egy kifestőt és színes tintákat, ha nagyon unatkozn… - kezdte örömteli hangulatban a kislány, majd mikor meglátta, mi történik, arcára fagyott a mosoly. Serena ledermedve állt, még a kifestő is kiesett a kezéből. Erre a zajra a szülei is feleszméltek. Hermione pirulva elfordította fejét a még mindig zavarban lévő Perselustól, majd sietve a kislánya elé lépett és megfogta a kezeit.
- Nézd, kicsim, ez nem az, amire gondolsz – kezdett magyarázkodni a nő, de legnagyobb meglepetésére a kislány sejtelmesen elmosolyodott. Egy perccel később a két nőnemű személy tekintete összetalálkozott, majd egyszerre a bájitalmesterre néztek, és nevetésben törtek ki. Piton elkerekedett szemekkel bámult rájuk.
Amikor már kellőképpen kimulatták magukat Perselus Piton zavarán, Hermione komoly arccal fordult kislánya felé.
- Nézd, Serena, valamit el kell magyaráznom neked – kezdett bele, de kislánya megint megelőzte.
- Tudom, anyu, hogy ő az apukám. Úgy nézek ki, mint ő, de a szemeim olyanok, mint a tieid – mosolygott a kislány Pitonra, aki - magáról megfeledkezve - eltátotta a száját a döbbenettől.
- Ez a gyerek olyan okos, mint én vagyok – mormolta az orra alatt. Balszerencséjére Hermione meghallotta, de nem kommentálta, csak egy bosszús pillantással illette. Egyáltalán nem olyan, mint te vagy… Sokkal kedvesebb és szerényebb. És van szíve, nem úgy, mint neked, te fekete denevér – gondolta.
- Kicsim, mit szólnál, ha azt mondanám, hogy a mai naptól kezdve apu minden nap meg fog téged látogatni, hogy megismerd őt és együtt töltsetek egy kis időt? – kérdezte kislányát Hermione. Nagyon félt, hogy Serena elutasítja ezt a lehetőséget, szorongását pedig a pillanatnyi beálló csend is fokozta. Fél perccel később a gyerek hitetlenkedve bámult hol az anyjára, hol az apjára, majd lassan, de biztosan mosolyra húzódott kis szája. A nő vele mosolygott.
Aztán olyan dolog történt, amitől meghűlt Hermione ereiben a vér: Serena odaszaladt az apjához és megölelte őt olyan szorosan, ahogy azt kis kezei bírták. Piton először nem tudta, mi tévő legyen, csak bámult a lányra, majd úgy döntött, hogy a gyerek kedvéért eldobja büszkeségét, és karjaiba kapta őt. Apa és lánya örömmel mosolyogtak egymásra.
*O*O*O*O*O*
- De apu, ne már, ezt nem is így kell – nyafogta Serena, miközben belekezdtek Pitonnal egy újabb varázslósakk partiba.
- Dehogynem! Amúgy is szabálytalanul léptél – oktatta gyermekét nagy gonddal Perselus.
Hermione teljesen el volt hűlve. Röpke egyetlen óra leforgása alatt kislánya és gyermekének apja úgy összebarátkoztak, mintha már vagy ezer éve ismernék egymást és soha nem éltek volna egymástól külön. Ezt a változást a kislány Hermionétól öröklött barátságossága tette lehetővé, hiszen már az elejétől fogva kedvesen viszonyult apjához, édesanyja nem kis örömére.
A sakkpartit elnézve Hermionénak rá kellett jönnie, hogy Serenában ugyanúgy ott bujkálnak a Perselustól öröklött jellemvonásai is, hiszen minden adandó alkalommal megpróbált valami ravasz cselt alkalmazni. A férfit ezzel nem tudta átvágni, és ő egy cseppnyi engedékenység nélkül figyelmeztette a gyermeket arra, hogy ne csaljon. A játékok és a tanulás terén Piton kifejezetten kemény tudott lenni, legyen szó bárkiről. Ennek ellenére a férfi vesztésre állt, immáron harmadszor. Kislánya eddig két alkalommal legyőzte őt, bár való igaz, hogy csak egy hajszálon múlt az egész játszma. Hermione számára szívet melengető látvány volt, hogy Perselus végre elfogadta Serena létezését és hajlandó törődni is vele. Mintha nem is önmaga lenne, hanem egy teljesen más Piton…
Valóban igaz volt, hogy a férfi Serena közelében ellágyult, mintha teljesen más ember lenne, mintha sosem lett volna az a gonoszkodó, mogorva bájitalmester, aki mindig is volt. Mielőtt Hermione jobban megismerte volna, azelőtt vele is folyamatosan csak gonoszkodott, állandóan gúnyt űzött belőle, amit a lánynak muszáj volt eltűrnie a saját maga és a társai érdekében. Azonban volt egy pillanat, amikor teljesen elborult az agya…
Hermione látta, hogy Perselus Piton a bájitaltan terem közepén állt, hideg tekintetét rettegő diákjain tartva. Arcáról sütött, hogy szórakoztatja, ahogyan a griffendélesek megtörnek tekintélyének súlya alatt. Roppantul élvezhette a helyzetet, mert a lány látta kaján vigyorát az orra alatt.
Elindult a teremben. Harry mellett elhaladva gúnyos mosolyra húzta penge vékony ajkait, majd fenyegető hangján megszólalt.
- Potter, miért is nem lep meg, hogy maga még egy ilyen egyszerű főzetet is, mint a zsugorító főzet, elront? Tíz pont a Griffendéltől – szabta ki a büntetést, mire a piros-aranyba öltözött tábor felől felháborodott sugdolózás indult útnak. Senki nem mert vele vitába szállni, mert annak csak az a személy inná meg a levét, aki megjegyzést tett a professzorra. Mindenki tudta, hogy itt Piton irányít, a mogorva bájitalmester.
- Harry, mondtam, hogy azt az aszalt fügét ne egyben rakd bele! Ütődött! – szidta Hermione Granger Pottert. Amint elhagyta ez a két mondat a száját, a lány már tudta, hogy bajban van. Perselus Piton lassan, gúnyos mosollyal fordult felé, összehúzott szemeit kitartóan rajta tartva.
- Granger, magának ki engedte meg, hogy felálljon a helyéről? Tíz pont a Griffendéltől!
- Professzor úr, én…
- Még felesel is? Tizenöt pont a Griffendéltől!
- Ezt nem teheti! – háborodott fel a Griffendél éles eszű diáklánya. Hihetetlenül felháborította a nyilvánvaló igazságtalanság, valamint a mardekárosok kárörvendő vigyorgása.
- Talán azt hiszi, hogy megmondhatja nekem, mit tehetek és mit nem? Nézze csak! További tizenöt pont a Griffendéltől a szemtelen viselkedéséért!
Ezzel végre elérte, hogy a lány befogja a száját. Fogalma sem volt róla azonban, hogy mennyire feldühítette Hermione Grangert. Miatta vont le Piton – megjegyzem, igazságtalanul – a Griffendéltől negyven házpontot, ráadásul még nyilvánvalóan élvezte is a helyzetet. Nem, ezt semmiképpen sem hagyhatta annyiban!
Amint megszólalt az óra végét jelző csengő, Hermione összepakolta az összes cuccát, majd megvárta, amíg az összes diák távozik a teremből, mielőtt odaléphetett volna a bájitalmesterhez. Piton azonban megelőzte.
- Maga mit akar még itt, Miss Granger? – kérdezte a professzor olyan hangsúllyal, mintha azt mondaná: „takarodjon ki innen, amíg még szépen vagyok”. Hermione megvetően pillantott rá, úgy válaszolt:
- Tudni akartam, hogy mégis mi jogon vont le tőlem és a házamtól több, mint negyven pontot.
- Nem tartozom magának magyarázattal, Granger – vetette oda foghegyről a mogorva alak. A lánynál ez volt az utolsó csepp a pohárban: magából kikelve ordítozni kezdett Pitonnal.
- Mégis hogy képzeli, hogy igazságtalanul vonja le a pontjainkat?! Csak azért, mert nem kedveli Harryt meg engem sem – meg úgy beleértve az egész griffendéles tábort -, attól még nincs joga a semmiért pontot levonni! Mégis mit gondol, én fogok majd szégyenkezni a maga igazságtalansága miatt a háztársaim előtt?!
Perselus egy pillanatra annyira meglepődött, hogy elkerekedett szemekkel bámulta a dühtől vöröslő arcú, magából kikelve ordibáló boszorkányt. Várjunk csak… ő most vele, Pitonnal ordibál?!
- Granger, most fejezze be, amíg szépen mondom. A legkevésbé sem érdekel a gyerekes hisztije néhány elveszített pont miatt. Ezenfelül egész héten várom büntetőmunkára az irodámban, este nyolc órás kezdéssel.
- Maga rohadt szemétláda – dünnyögte az orra alatt Hermione, ami még inkább felbőszítette az amúgy is ideges Pitont.
- Legyen egy hónap. Most pedig takarodjon a szemem elől, különben nem állok jót magamért!
Hermione megmosolyogta az emléket. Az egy hónapos büntetőmunka alatt kialakult közöttük egy viszony, ami többnek tűnt egyszerű tanár-diák kapcsolatnál. Hermione hirtelen elkomorodott, szemeit pedig kitartóan asztalára függesztette. Minden szép lett volna, ha annak a goromba fráternek nem csak szexre kellettem volna – gondolta magában bosszúsan. Maga elé húzott egy adag kijavítandó dolgozatot, majd belemerült a munkájába.
2017.